© 2017 Móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend Honlapja

 
A zászlós bor legendája

Minden bortermelő elhatározza azt, hogy tevékenysége milyen bor előállítására irányul. Kedve szerint választhat kommersz, általános igényt kielégítő borokat, de lehetnek borai között igazi „kontyalávaló” borok is. Természetes az, hogy minden boros gazdának lehet cuvee, több borból „mixelt” bora, lehet rozéja, lehet fehér és vörösbora, de minden esetben van egy-két csúcsbora is, ami mint „zászlóvivő” bor hirdeti pincéjét, amire leginkább büszke. 

A móri bor alatt országszerte ma is a „Móri Ezerjót” értik, mint a termelőhely és a fajta szerencsés találkozásának eredményét.

Az Ezerjó megjelenése előtt 1500 évvel már valószínű, hogy termesztettek szőlőt a Vértes lankáin: a késő római császárkorban, Pannóniában (III. század). Marcus Aurelius Probus császár telepített ide is szőlőt, bár a történelem során változtak az itt lakók, valószínű, hogy a szőlőkultúra folyamatos maradt. A honfoglalás után a XI. századi adománylevelek tanúskodnak a móri völgyben folyó szőlőművelésről. A XVI. században egyre nagyobb mértékben vált kereskedelmi áruvá, lényegében ekkor alakultak ki a Borkereskedelmi utak, Budára, Krakkóba, Regensburgba… és a dalmát városokon át egészen Velencébe. A XVI. század elején bor ugyan már bőven termett, de ez az országban is maradt – a török hódításai és a megváltozott belpolitikai helyzet miatt. Ezt a kort úgy jellemzik, hogy a megtermelt bor sok, a jó ivóvíz, pedig kevés. Így a legtöbb helyen – védekezvén a betegségek ellen – rászoktak a borivásra. A század végén, a 15 éves háború idején, az állandó hadműveletek Mórt és környékét is súlyosan érintették, a településekről az emberek elmenekültek, a szőlők elpusztultak.

A XVIII. század elején a betelepített német családok a kapucinus barátok segítségével jelentős szőlőtelepítésbe kezdtek. Az 1750-es években már jelentős a szőlő és bortermelés, a borkereskedelem, - Mór ekkor kapott mezővárosi rangot is – és a fellendülés egészen a filoxéra vészig tartott, amely 1875-80 közötti években elpusztította a móri borvidék ültetvényeinek jelentős részét.

A filoxéra után az Ezerjó lett a fő szőlőfajta Móron. Egyes ampelográfusok szerint a kapucinusok hozták ide ezt a fajtát, mások szerint ez egy régi magyar szőlőfajta, Hungaricum. Morfológiai bélyegek alapján convarietas pontica. Hazánkban több helyen termesztik, de igazi otthonra a Móri árokban, a Vértes dűlőin talált.

A móri bor, így az Ezerjó is kemény, későn érő bortípus. Az első két évben nem sokat árul el magából, a harmadik évben fejlődik ki teljes erejében, s ekkor érződik igazán egyéni íze és zamata. Kedvező időjárás esetén a szőlőfürtök aranysárga színűre érnek, és csodálatos zamattal rendelkeznek. Előfordul, hogy különleges időjárási viszonyok között aszúszemek is szedhetők, az ilyen töppedt szőlőszemekből készíthető aszúbor a tokajival is vetekszik.

Az Ezerjó bor fent említett tulajdonságai és a hagyományok tisztelete miatt választotta a móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend zászlós borává az Ezerjót.

Rendezvényeink